Egy nap a Darányi ősborókásban

2017. 10. 21-én (szombaton) kora reggel indultunk el Pécsről Darányra. 7 órára oda is értünk. Az autót a főút mellett hagytuk, és gyalog haladtunk tovább földutakon. Első fotóalanyunk egy fekete rigó volt.
Tovább gyalogoltunk kb.10 métert és egy gyönyörű mezőre értünk.
Ismét elindultunk és egy rackajuhokkal legeltetett rétre bukkantunk.
A vasúti sín mellett volt a Duna-Dráva Nemzeti Park kutatóháza.

Átmentünk a sínpáron, és beértünk az erdőbe, mely gyönyörű őszi színekben pompázott.
Alig tudtunk betelni vele. A első 100 méter után észrevettük az első gím/dám szarvas lábnyomot.
 Egy kékcinegét is sikerült fotóznunk , amely éppen egy korhadt fán keresgélt.
Találtunk egy kifejezetten kijárt vadcsapást, és elkezdtünk körülötte járkálni. Kb. 5 perc múlva felharsant a várva- várt hang. Dámvad bikák barcogtak és küzdöttek az erdő mélyén. Lehetett hallani ahogy a két agancs egymásnak ütközik. Pár perc múlva (ugyanott) óriási csattogás hallatszott tőlünk kb. 30-40 méterről. Egy csapat gímszarvas tehén vonult át mögöttünk az úton. Sajnos csak két fotóm lett róluk, és egyiken sem látszódik rendesen a fejük, mivel egy bokor pont kitakarta.


Az erdő egyik részén mintha ősz, a másikon pedig nyár lett volna, nagyon váltakozó volt az erdő típusa.
A nap bónusza a légyölő galóca volt.





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések